Kaszkadőrből világsztár

EGY KELET-EURÓPAI helyszí­nen Jackie Chan kung-fu­ színész felmászott egy vár kes­keny párkányzatára. Megragadott egy faágat, és egyetlen kecses moz­dulattal átlendült a közeli tetőre.
A rendező megtapsolta a kön­nyed mozdulatot, és elégedetten nyugtázta a jelenetet. - Túl lassú volt - mondta Jackie, és visszamá­szott a párkányra. Ismét lendületet vett, és kinyúlt az ág felé. Talán az ág csúszott, talán Jackie reflexeit tompította az időeltérés okozta ki­alvatlanság. Huszonöt métert zu­hant egy kőhalomra - élettelenül feküdt, füléből vér szivárgott.
Az Istenek fegyverzete, a film, amelyben ez a szerencsétlen ugrás szerepelt, több mint 25 millió dol­lárt forgalmazott Ázsiában - és kis híján Jackie Chan életébe került. Az orvosok csak hétórás műtéttel tudták eltávolítani azt a csontszi­lánkot, amely veszélyesen közelju­tott az agyhoz.
Kórházi ágyán fekve Jackie, aki tudatában volt, milyen szerencsés, hogy életben maradt, megeskü­dött: alapítványt tesz mások meg­segítésére. - Nem holnap, holnap­után vagy még később - idézi vissza akkori gondolatait -, hanem most rögtön.
Ennek nyolc éve. Ma az egymil­lió dollár tőkével rendelkező Jackie Chan jótékonysági Alapítvány ösztöndíjat juttat diákoknak, pénzt ad időseknek és betegeknek.
Jackie-t lovaggá ütötték, ünne­pelték, kitüntették életpályájáért és jótékonyságáért. 1989-ben meg­kapta a Brit Birodalom Legkiemel­kedőbb Rendjének Tagja címet. Franciaország jelölte a Művészet és Irodalom lovagja titulusra, és a chicagói Művészeti Akadémia filmközpontja 1991-ben retrospek­tív vetítést rendezett filmjeiből. Öt kiemelkedő kínai fiatal egyikeként a Tajvani Ifjúsági Kamara tagjává jelölték.
Bár milliomos és ázsiai szuper­sztár-szülővárosában, Hongkong­ban filmjei rendre megelőzik az amerikai szenzációkat -, Jackie so­ha nem feledkezik meg a szerény kezdetekről. - Gyerekkoromban nagyon szegények voltunk. A Vö­röskereszt juttatott nekünk tejet, rizst, ruhákat. Most rajtam a sor, hogy segítsek az embereken.
Amikor Jackie Chan Kong-sang 1954. április 7-én megszületett Hongkongban, szüleinek annyi pénzük sem volt, hogy ki tudják fi­zetni a kórházi számlát vagy élel­met vehessenek neki. Egy brit orvos felajánlotta nekik, hogy 200 dollá­rért megveszi tőlük kisbabájukat. Apja beleegyezett, de egy barátjuk lebeszélte, mondván : - Mindket­ten negyven év fölött jártok. Aligha lesz több gyereketek. - Hallgattak rá. Hamarosan el tudtak helyez­kedni a francia nagykövetségen szakácsként és takarítóként.
Amikor Jackie hétéves lett, szülei házfelügyelői állást kaptak Auszt­ráliában. Fiukat a pekingi opera egyik hongkongi iskolájában harci művészetet oktató mester gondjai­ra bízták. Tizenhét éves koráig járt abba az iskolába. A kemény lecke - a fegyelem és az alázat értéke - csak tovább fokozta vágyát, hogy több­re törekedjen és segítsen másokon.
A hosszú iskolai napok hajnali ötkor kezdődtek. Jackie és társai akrobatikáztak, bottal és késsel küzdést gyakoroltak. Ebéd után ének- és táncóráik voltak, majd a harci sportok következtek. Csak éj­félkor, gyakran kimerülten és éhe­sen mászhatott be ágyába.
Fáradtan ébredt. A mindenna­pos egyórányi szabályos iskolai ok­tatást várta, amikor lopva elbóbis­kolhatott kicsit, amire annyira szüksége volt. Ha észrevették, ve­rést kapott. - Meg akartam szökni - meséli -, de hova mehettem vol­na? - Folytatta hát a kemény mun­kát, és kilencévesen hat társával együtt kiválasztották, hogy elő­játsszon egy rendezőnek, aki filmjé­hez gyerekszereplőket keresett.
Jackie lett a kiválasztott. A kö­vetkező nyolc évben közel egy tucat filmben játszott, de nem a színésze­ket csodálta. - Az egyetlen vágyam az volt, hogy kaszkadőr lehessek.
A 7o-es évek elején már merész kaszkadőrként tartották számon. Mégis zavarta, hogy képtelen ki­törni a hongkongi filmstatiszták közül. Ekkor barátja és jövendő menedzsere, Willie Chan őt aján­lotta egy Bruce Lee-film új változatának főszerepére. Első nagy szere­pében, az 1976-ban készült A bosszú ökle című kung-fu filmben felkeltet­te a közönség figyelmét­
- Mindenki azt mondta, hogy én vagyok az új Bruce Lee - emlékszik vissza Jackie. - Nem számított, mi­lyen jól ütöttem vagy mennyire gyorsan rúgtam, senki sem tartott nála jobbnak, mert ő mindenki hő­seként halt meg.
Hogy elkerülje az összehasonlí­tást, Jackie humort vitt moz­dulataiba. A Kígyó a sas árnyékában című filmben végül sikerült kibon­takoztatnia egyéniségét, megmu­tatnia humorérzékét és fogékony­ságát a mindennapi emberek iránt. Willie Chan így emlékszik vissza: - Jackie azt mondta a rendezőnek: „Hadd legyek én a gyengébb fél, a szomszéd fickó. Ha behúzok vala­kinek, akkor kapjak én is."
Így is lett. Jackie olyan művész, aki nem használ dublőrt. Egyik nagy mutatványa az volt, hogy le­csúszott egy 21 méteres, villanykör­tékkel telerakott oszlopon (a körték sorra rövidzárlatosak lettek, ahogy végighaladt köztük). Ezt a jelene­tet, ami a Rendőrtörténet csúcspontja volt, egy hongkongi áruházban vették föl. Jackie stábja este beköl­tözött. Nagy volt a sietség: a kame­ráknak, a hangrögzítő berendezé­seknek és a 300 statisztának nyom nélkül el kellett tűnnie, mire más­nap reggel az áruház kinyitott. Egész éjjel robotoltak, hogy felépít­sék a hatalmas „cukorüveg" táblá­kat - összsúlyuk megközelítette a 300 kilót-, amelyek majd összetör­nek. Leszerelték az eredeti világí­tást, és beépítették a sajátjukat. Közben a színészek próbáltak.
Az éjszaka közepén kiderült, hogy az a kis teljesítményű áram­forrás, amit a fényárban úszó osz­lop megvilágítására használtak, nem elég erős. Hiába ítélték sokan veszélyesnek, Jackie úgy döntött, hogy a lámpákat a főáramkörről kell működtetni. Ha hozzáérek a veze­tékhez, meghalok - gondolta. Reggel fél kilenckor, másfél órával nyitás előtt Jackie elkezdett felmászni az oszlopon. A stáb visszafojtott léleg­zettel figyelte. Zutty! Golyóként süvített le, és biztonságban földet ért. Mielőtt a rendező elkiálthatta volna magát: - Vége! -, a tömeg már tapsolt, éljenzett és kiabált.
Jackie háromszor törte el az or­rát és számtalan egyéb sérülést szerzett filmfelvételeken. - Minden „mutatvány" előtt félek - mondja. - De aztán arra gondolok, hogy nyolcvanévesen megnézhetem majd a filmjeimet, és azt mondha­tom: „Az ott én voltam!"
Ez az érvelés - némi kis hízelgés­sel megtetézve - partnereit is meg­győzte. A legtöbb színésznő eleinte vonakodik attól, hogy a forgató­könyv szerint neki szánt veszélyes akciót végrehajtsa, de hamar vál­lalkozó szelleművé válik. Amint közeledik a jelenet felvétele, Jackie megérzi a színésznő húzódozását. Bátorítóan átöleli a vállát, szája széles vigyorra húzódik, és elvezeti a stáb közeléből. - Látod, mit csi­nálok? - kérdezi tőle csendesen. - Nagyobb veszélyben vagyok, mint te. - A nő bólint, bár kicsit még bi­zonytalanul.
- Ha nem tudod megcsinálni - folytatja -, kérj dublőrt. - A nő re­ménykedve néz föl rá. - De amikor idősebb leszel, és az unokáid meg­nézik a filmet, biztos vagyok benne, hogy megkérdezed magadtól: „Miért is nem csináltam meg?" - Már indul is, amikor a színésznő utánaszól : - Megcsinálom.
- Tényleg? - kérdezi Jackie meglepetést színlelve. - Pompás !
Amióta 1980-ban megteremtet­te az akciófilmbe oltott vígjáték műfaját, minden filmjét a Golden Harvest forgatta. Néhány kivétel­től eltekintve maga írja, rendezi a produkciókat, és alakítja bennük a főszerepet. A tipikus Jackie Chan ­filmet eleven humor jellemzi, van benne némi dráma és sok akció. A jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett.
Ritkán hal meg bennük valaki - egyszerűen csak kiütik őket. Mai mércével mérve nincs bennük sok erőszak. - Nem hiszem, hogy a jó akciófilmhez vérfürdő kell - fejte­geti Jackie. - Legfőbb célom, hogy a néző elfeledkezzen minden bajá­ról, és csak a nevetésre emlékezzen. Nem akarom becsapni a közönsé­get. Ha az emberek fizetnek azért, hogy engem lássanak, azt akarom, hogy valóban láthassanak.
Es fizetnek is. Rajongói Malaj­ziában, Szingapúrban, Tajvanban és Hongkongban összesereglenek, hogy lássák, mint változtat egy ke­rékpáros üldözést komikus, akro­batikus kalanddá, vagy hogyan bu­nyózik egy nagy légnyomású rak­tárépületben, s miként válik hason­latossá a kabinjukban lebegő aszt­ronautákhoz. Japánban, ahol éne­kes karrierjét kezdte, ő a kasszaki­rály. (Bár elismeri, hogy japán nyelvtudása éppoly csekély, mint énekesi képessége).
A hongkongi filmipar zaklatott, rohanó világában Jackie, aki töké­letességre törekszik, nem kapkod. Néha egy évig is eltart, mire lefor­gat egy filmet, amit mások három hónap alatt befejeznének. cggi-es filmje, az Istenek fegyverzete II: a Kon­dor-akció nemcsak a valaha gyártott legdrágább hongkongi film volt (állítólag 13 millió amerikai dollár­ba került), de a leglassabban készü­lő is: közel két év alatt fejezték be.
Mindez éles ellentétben áll azzal az emberrel, aki a filmvásznon kí­vül képtelen lassítani. - Rossz úti­társ - meséli róla Willie. - Nem állt sorba, hogy láthassa az Eiffel ­tornyot, és megőrült az Empire State Building előtti várakozástól.
Mivel kivívta a szakma legjobbja hírnevet, Hongkong legkemé­nyebb fiúi tülekednek, hogy 17 ak­cióembere közé kerülhessenek. Eh­hez „jó háttérrel" kell rendelkezni­ük, vagyis nem állhatnak kapcso­latban gengszterekkel, nem fo­gyaszthatnak kábítószert.
Ez egy több mint húsz évvel ez­előtt apjának tett ígéretéből fakad, amikor Jackie tizenévesként pró­bált megállni a maga lábán Hong­kong rendezetlen filmiparában. - Ezt a két dolgot jól az agyamba vés­tem - emlékszik vissza.
Azóta sem felejtette el. A hong­kongi filmipar felemelte szavát a bandák és a zsarolók ellen. Jackie az első között hívta föl a témára a figyelmet a helyi sajtóban. Ígérete másik felét is megtartotta: soha nem élt kábítószerrel, és felvilágosí­tó programokkal, drogellenes pla­kátokkal óvta tőle a hongkongi ifjú­ságot, valamint egy államilag szponzorált vállalkozás támogatá­sával, amely nyári munkát és elfog­laltságot biztosít a fiataloknak.
Jackie ötlete volt gondoskodni akcióembereinek elitcsapatáról. Harmincéves koruk körül már ab­ba kell hagyniuk a munkát, s ekkor ezek az izomemberek gyakran min­dent elveszítenek. - Azt mondoga­tom nekik, hogy nem könnyű mes­terség ez - meséli. De ha bizonyíta­nak a hosszú edzéseken és megmé­rettetéseken, Jackie alkalmazza őket és igyekszik jobbítani az életü­ket. Még akkor is fizeti őket, ha nincs forgatás, kifizeti orvosi szám­láikat, és igyekszik takarékoskodás­ra biztatni őket.
Jackie, aki agglegény, vasárna­ponként új mutatványokat gya­korol, videót néz vagy furikázik a városban. A film után az autó a legnagyobb szenvedélye, több mint 20 kocsija van. Jackie azt nyújtja a filmvásznon, amit az életben is.
Az egyik hongkongi helyszínen Jackie televíziós reklámfilmet for­gat. A reklámban egy nagy szatyor élelmiszerrel kell bemennie a kony­hába, és kalapját az egész helyisé­gen át kell felrepítenie az akasztóra. Két próbafelvételt csinál, mindket­tő sikerül. Ezt követően több mint két tucat felvételen sem tudja meg­ismételni a produkciót, de egy pil­lanatra sem látszik ingerültnek. Ehelyett két felvétel közt segít tolo­gatni a díszleteket. Ugrál, zsong­lőrködik az élelmiszerrel, tréfálko­zik a társaival. Nyilvánvaló, hogy mindig gyerek marad.
Kis híján végzetessé vált balese­tét követően Jackie fogadalmat tett: - Nem gondolok tíz évre előre, de még a holnapra sem, csak a má­ra. - Ennek eredményeként azt ál­lítja magáról, hogy ó ,,a világ egyik legboldogabb embere".
Sikereinek javát, úgy érzi, saját erőfeszítéseinek köszönheti. - Hi­szek magamban. Keményen dolgo­zom, nem hazudok, nem csalok, és nem bántom az embereket, inkább próbálok segíteni rajtuk.
De boldogságát egy magasabb hatalomnak is tulajdonítja. - Sze­rencsés ember vagyok - mondja. - Akár a nyugati istenben hisz az em­ber, akár a kínaiban vagy bárme­lyik másikban, engem valamennyi­en megsegítettek.

ÍRTA: GRETCH WORTH,
Forrás: Ridest Digest, 1994